
SONG
FACTORY BUDAPEST
Magyar és nemzetközi pop-, rock-, jazzdalok, gospelek, spirituálék és filmzenék - kórusfeldolgozásban.

KIK VAGYUNK
MIT KÍNÁLUNK
A Song Factory Budapest egy fiatalokból álló kórus, amely magyar és nemzetközi könnyűzenei feldolgozásokat ad elő. Az igényes acapella és többszólamú, hangszerkíséretes dalok megéneklésével teremtenek hidat a kóruséneklés és a közönség között. Az együttes tagjai amellett, hogy színes szakmai háttérből érkeznek, sok éves közös zenei múlttal és széles körű fellépési rutinnal büszkélkedhetnek.
A Song Factory Budapest rendezvények, fesztiválok, adventi vásárok, bálok és egyéb kulturális és céges események programját színesítheti főként pop-, rock-, jazzdalok, gospelek és spirituálék, valamint filmzenék többszólamú feldolgozásának előadásával. Színes repertoárjukban minden korosztály megtalálja kedvencét. Előadásaikat az igényeknek megfelelően alakítják.



Hetei-Bakó Benedek
Benedek az ELTE Ének-zene szakán szerzett diplomát 2016-ban, de már egyetemi évei alatt gyakorlatot szerzett a Budapesti Akadémiai Kórustársaságnál segédkarnagyként. Számos kórust gazdagított szakértelmével énekesként is, könnyűzenei kórusátiratokat 2016-tól ír rendszeresen. A Budapest Show Kórus karvezetője volt, majd 2017-től az Europa Chorakademie Görlizt német professzionális énekkar énekeseként dolgozott.
KARVEZETŐ
GALÉRIA
![]() olyano.00_00_15_03.Still067 | ![]() olyano.00_02_24_16.Still018 | ![]() olyano.00_02_13_21.Still012 | ![]() olyano.00_00_05_16.Still063 | ![]() olyano.00_00_56_20.Still086 |
---|---|---|---|---|
![]() RT5B8210.MOV.08_41_12_10.Still001 | ![]() olyano.00_01_39_11.Still007 | ![]() RT5B8279.MOV.07_52_20_04.Still001 | ![]() Sleigh Ride, arr | ![]() olyano.00_00_08_12.Still065 |
![]() olyano.00_02_53_17.Still023 | ![]() olyano.00_02_56_02.Still025 | ![]() olyano.00_03_42_23.Still060 | ![]() olyano.00_03_24_16.Still043 | ![]() RT5B8441.MOV.08_56_00_24.Still001 |
![]() RT5B8417.MOV.08_41_14_19.Still002 | ![]() Bagossy Brothers Company - Esti ének (Of | ![]() Bagossy Brothers Company - Esti ének (Of | ![]() DSC00486v | ![]() Fellépés a TolmácsbálonFotó: Juhász András |
![]() A Tolmácsbálon fellépés közbenFotó: Juhász András | ![]() Karácsonyi minikoncert az Erzsébet térenFotó: Tihanyi Tóth Dávid | ![]() A színfalak mögöttFotó: Tihanyi T óth Dávid | ![]() Karácsonyi minikoncert az Erzsébet térenFotó: Tihanyi Tóth Dávid | ![]() Karácsonyi minikoncert az Erzsébet térenFotó: Tihanyi Tóth Dávid |
![]() Fellépés a 2020-as Kórusok Téli Éjszakáján - A lányokFotó: Kanczler Bence | ![]() DSC00578v | ![]() Fellépés a 2020-as Kórusok Téli ÉjszakájánFotó: Kanczler Bence | ![]() 20191221_sfb_karacsonyi_koncert-9 | ![]() Song Factory Christmas 2020Fotó: Kanczler Bence |
![]() Song Factory Christmas 2020Fotó: Kanczler Bence | ![]() Song Factory Christmas 2020Fotó: Kanczler Bence |

KAPCSOLAT
Keresse fellépéseink szervezőit: Király Olívia és Balku Laura örömmel szolgálnak további információval telefonon és emailben egyaránt.